Okos autó, amely észreveszi a motorost.

bikesense2

Veszélyes lehet, amikor egy autó vezetője nem lát minket, ahogy közeledünk felé.Már az autó is segíthet észrevenni a motorost.

 

bikesense3

 

Életveszélyes nekünk, motorosoknak, amikor egy autó vezetője figyelmetlenségből nem vesz észre. Ránk húzza a járművet, kinyitja előttünk az ajtót vagy kihajt elénk a főútra. Mindegyikért mi, motorosok isszuk meg a levét.  

 

A Jaguar és a Land Rover forradalmi újdonsága, a Bike Sense azonban igyekszik segíteni rajtunk, és megmenteni az életünket a figyelmetlen autósoktól. A neve is mutatja, hogy a motorok és biciklik, vagyis a kis homlokfelülettel rendelkező – így nehezen észlelhető és a holtterekben könnyen megbúvó – járművek könnyebb észlelését segíti. A gyalogosokat is ugyanúgy észre veszi.

 

A Bike Sense alapja egy radar-rendszer, amely körös-körül folyamatosan pásztázza az autó környezetét. Így mindig időben észleli a közeledő járművet vagy gyalogost, kiszámítja annak sebességét, és tudja azt is, hogy keresztezni fogja-e az autó útját. Erre minden esetben felhívja az autó vezetőjének a figyelmét.

bikesense5

Amikor valamelyik oldalról közeledik valami, a megfelelő oldalon a veszélyt jelentő sárga-narancs-piros színekre vált a jármű belseje.Ezt a kárpitozást megvilágító ledek segítségével éri el a szerkentyű. Ekkor a vezető megfelelő vállánál vibráló ülés is bekapcsolódik a jelzésbe, és még plusz az adott oldalon csilingelő hangot is ad a rendszer. Így éri el, hogy az autós mindenáron nézzen oda.

 

bikesense1

Ha közben pl.mégis el akar indulni – nem észlelve, hogy nem kellene, mert keresztezni fogja mondjuk egy motor útját – a gázpedál is vibrálni fog a talpa alatt.

 

 

 

bikesense4

De még azokra az esetekre is gondoltak, amikor az autó vezetője vagy bármely utasa kiszálláskor figyelmetlenül rányitja az ajtót egy párhuzamosan közlekedő kétkerekűre. Ekkor az ajtókilincs kezd finom rázkódásba.

 

 

A motorosoknak ez igazán jó hír,de sajnos még várni kell pár évet mire el terjed jobban a világban és hazánkban is elérhető lesz.


Category: HÍREK

About the Author


Comments are closed.