2016.Szeptember 10-én Romániában, Szatmárhegyen az Eagle Bikers által állított emlékmű felavatására és szentelésére került sor.

Az eseményre rengeteg motoros érkezett azért, hogy az elhunyt motorosok emlékművének felavatásán és szentelésén részt vegyen…

Magyarország több településéről is érkeztek motorosok, akik Nyírbátorban gyülekeztek. Majd onnan az Országhatárt átlépve Nagykárolyon keresztül haladva Szatmárnémetiben csatlakoztak a még többen érkező román rendszámmal közlekedő motoros testvéreinkhez. Innen együtt folytattuk utunkat a Szatmárhegyen épített emlékműhöz. Ennyi motorost összegyűlve már rég láttam.Talán a nyírtéti tájtúrán,de azóta sem…

Ez valahogy mégis más volt….Ilyet még soha nem éreztem a felvonulás és az utazás során! Felnőttek és gyerekek egyaránt az utcán integettek köszöntve bennünket. A motorosok viszonozták természetesen. Több kamionos egymás után félreállva tisztelgett előttünk hatalmas, erős hangú kürtjeiket megszólaltatva. (Igen, én úgy éreztem, hogy ez most más,mint a megszokott. Ez most tisztelgés a részükről) Láttam haladás közben néhány idősebb embert sírni. Megható volt. Szerintem az ottani emberek tudták miért vagyunk mi akkor ott, és miért van ez az összefogás. Öröm számomra, hogy részt vehettem eme megmozdulásban!

Köszönöm!  NJ.

Nézzétek meg az esemény fotóit a kis képre kattintva!

szatmarhegy2016
Emlékmű avatás Szatmárhegyen 2016.09.10.


 

2016.09.10.


About the Author


Comments are closed.