NÉHÁNY SZÓ AZ OLAJFOGYASZTÁSRÓL

Sajnos él még az az ősi tévhit az emberekben, hogy “egy motor ne egye az olajat!” Persze ilyeneket csak azok hangoztatnak, akik nem tudják, hogy hogyan működik egy négyütemű motor. Nem tudják, hogy minden motor eszi az olajat. Igen, az is ahol két olajcsere között látszólag azonos marad a szint. Lássuk miért.

Tulajdonképpen a motor minden részénél jól elválasztható egymástól az olajozott vagy olajpárás, és az azon kívüli rész. A motorból kiálló tengelyeket alaposan le lehet zárni különböző szimeringekkel és más tömítőelemekkel, még egy szelepszárnál is szinte tökéletesen el lehet választani a külvilágtól a kent részt. Az egyetlen kritikus rész a hengerfal és annak olajháztartása. Az ideális megoldás ugyanis megvalósíthatatlan. Ez valahogy úgy nézne ki, hogy a dugattyú, a dugattyúgyűrűk, és a hengerfal sohasem érintkeznek egymással, közöttük mindig van olajfilm – kerülendő a száraz súrlódást -, de a hengerfalon nem maradhat olaj, ami az égéstérbe kerülve ott elég. Csupán ennyi lenne a megoldandó feladat. Természetesen technikailag még meg is lehetne valósítani, hogy az olajlehúzó gyűrű semennyi olajat ne engedjen maga fölé. Ehhez csupán egy nagyon sima felület és egy éles peremű gyűrű kellene. Gondoljunk bele: az olajlehúzó gyűrű a legalsó. Ebben az estben mi maradna, mondjuk a kompressziógyűrűnek? Semmi. Ezért kompromisszumos megoldásként egy olyan felületi struktúrát hoztak létre a hengerfalon, amely ideális esetben csak annyi olajat enged a lehúzó gyűrű fölé, amennyi a felette levő gyűrű (k) kenéséhez kell. Ezt egészen napjainkig honolással, finom felületi dörzs köszörüléssel érték el.  

Az olajlehúzó gyűrű enged maga fölé egy kis olajat. Sajnos ennek az olajnak egy igen jelentős része el is ég. Tehát a motor eszi az olajat. De akkor miért marad látszólag állandó a szint néhány motornál? Mert a helyét üzemanyag veszi át. Aki mélyebben beleásta magát a témába, az tudja, hogy egy motorban minden olyan helyen, ahol olaj van, ott üzemanyag is van! (Ennek az alternatív üzemanyagok használata során van még jelentősége.) A hengerfalra ugyanis igen sok üzemanyag csapódik le – hasonlóan ahhoz, mint amikor ködben motorozunk és vizes lesz a motor eleje  (a levegő ki tud térni előlünk, a sokkal nehezebb pára nem). Sokan mondják, hogy ez nem így van, mert az üzemanyag elpárolog a meleg hengerfalról. Természetesen párolog, de sajnos nincs neki sok ideje. Egy hosszú olajcsere-intervallummal rendelkező és leginkább rövid távokon használt motorban az üzemanyag az olaj térfogatának akár a 20 százalékát is kiteheti. Persze ehhez hosszú csereperiódus és rengeteg hidegindítás kell alacsony hőmérsékleten. Ilyenkor a benzin mellett olyan sok víz is kerülhet az olajba, hogy az a karter alján összegyűlve, majd megfagyva elzárhatja az olajszivattyú szívónyílását és így a kenés nélkül maradt motort tönkreteheti. Persze ez az említett 20 százalék extrém mérték, de 5-tel még a csak nyáron és hosszú távon használt motor esetén is nyugodtan számolhat mindenki. A tervezők ennél többel kalkuláltak – többek között ez az egyik oka annak, amiért az olajat időközönként le kell cserélnünk.

ha magasabb hőmérsékleten üzemel, az oda lecsapódó üzemanyagból több párolog el. Tehát “az enyém nem eszi!” kijelentésről ennyit… Ráadásul, ahogy haladunk előre az időben, ahogy jelennek meg egyre korszerűbb motorok, egyre később is kell olajat cserélni bennük, de egyre több olajat is fognak fogyasztani.

De miért eszik egy korszerűbb motor több olajat? Ennek két fő oka van. Mind a kettő arra vezethető vissza, hogy a tervezők szeme előtt a szent gazdaságosság lebeg. Vagyis hogy az adott jármű minél kevesebbet fogyasszon üzemanyagból. Ezt sok egyéb más trükk mellett úgy lehet a legegyszerűbben elérni, ha csökkentik a motor belső súrlódását. Ezt pedig kétféleképpen lehet megvalósítani: az egyik, hogy csökkenteni kell a dugattyúgyűrűk palástnyomását, hiszen ha kisebb erővel nyomulnak a hengerfalnak, csökken a súrlódás. Azonban a kisebb palástnyomású gyűrű(k) mellett több olaj is kúszik fel. A másik: hígabb olajat kell használni. Ha a motornak hígabb olajat kell egész nap kavarni, azt könnyebben, kevesebb energia használatával teszi. Viszont a hígabb olaj párolgási veszteségei is magasabbak, mint a sűrűé – vagyis több fog belőle hiányozni.

Egy folyadékhűtéses motor üzemi hőmérsékletét megfelelően  nagyon szűk határok között lehet tartani, függetlenül a környezeti hőmérséklettől és a vezetési stílustól. Ennek köszönhetően minden illesztést az adott hőmérsékletre lehet tervezni, mert ameddig van hűtőközeg a rendszerben, addig az azt nem fogja túllépni.

Ezzel szemben egy lég-, vagy levegő-olajhűtés esetén nincs ilyen éles határ. Itt a szóba jöhető legrosszabb esetet  (csúcsforgalom a Szahara mellett) kell alapul venni. A motor még ekkor sem károsodhat, nem szorulhat meg. Viszont lehet, hogy élete során sohasem fogja ezt a hőterhelést elérni, és mindig alacsonyabb hőmérsékleten, és ezzel együtt nagyobb illesztésekkel fog üzemelni. A nagyobb illesztések mentén pedig több olaj távozik.

 Ha azt mondja valaki, hogy “egy motor ne egye az olajat!”, akkor megnyugodhatunk, hogy az övé is eszi, csak nem tud róla.

Persze ezzel együtt ha valakinek a motorja több olajat fogyaszt, mint az összes márkatársé együttvéve, akkor azért nem árt utánanézni az okának. Például  visszavenni a tempóból… Ez azért az esetek nem kis részében szokott segíteni. Ha még mindig magas az olajfogyasztás, akkor azt kell vizsgálni, hogy ez hosszú ideje ilyen, vagy egy folyamatos romlás eredménye? Esetleg látható nyoma is van kék füst vagy olajsár formájában? Ha igen, akkor minden bizonnyal eljött az a pillanat, amikor el kell gondolkodni a felújításon.

forrás: http://bmwmotorkerekparszerviz.hu/

ahol részletesebben kifejtve olvashatunk róla.

2014.04.26.