A baleset megelőző program részeként linkeltem be ide egy videót,de sajna valamilyen okból kifolyólag azt már azóta priváttá tették.

A lényeg, hogy ebben több balesetet mutattak be néhány percben.

Nem el rettentésképpen, hanem mert magamról is tudom, hogy addig nem hiszi el az ember, hogy vele is megtörténhet a baj, amíg tényleg meg nem történik. Na…ezt szeretném megelőzni,és hogy okuljunk belőle!

Én szörnyülködve néztem végig amíg még látható volt…

Igaz, itt nincs jelentősége a számoknak, mert ez csak egy összeválogatott videó, de kíváncsiságból teszteltem a videót, és 96 esetet vizsgáltam.

Ebből 40 alkalommal a motoros nagyot hibázott a közlekedés során és elesett, vagy balesetet okozott.

  • Legtöbb esetben gyorsan hajt a motoros és nem tudja kontrollálni a járművét.
  • Ritkán van, hogy ő nem ad elsőbbséget.
  • Piros lámpánál való áthaladás.
  • A több sávos úton az előre haladó kocsisor között türelmetlenül bújik előre a felezővonalon és össze akadnak.
  • Álló kocsi mellett (aki éppen elsőbbséget ad egy másik járműnek) jobbról elhaladva neki megy egy harmadik járműnek, vagy elgázol egy gyalogost. (Itt jegyzem meg, hogy szerintem rossz a magyar KRESZ, ami a gyalogosokkal és az úttesten való áthaladással kapcsolatos)

46 esetben a motoros vétlen, és az autós okozta a balesetet.

  • A legtöbb alkalommal nem adják meg az elsőbbséget a motorosnak.
  • Sokszor elé kanyarodnak, mintha ott sem lenne.
  • Gyalogos nem néz szét a zebrán és ész nélkül, figyelmetlenül halad át rajta.
  • A gyalogos nem a kijelölt gyalogos átkelőhelyen akar át menni, de inkább át szaladni.
  • Gyerekeket rohangálnak át a zebrán.
  • A motoros előtt baleset történik ezt hirtelen fékezéssel akarja kikerülni és elesik ezáltal ő is részese lesz.
  • Álló kocsisorban rányitják az ajtót, és neki megy…

Comments are closed.